Démonmesék I. Harmadik fejezet

   Beletúrt hosszú, fekete hajába, ami a fenekéig is leért. Végig nyúlt a kényelmes szófán, miközben izgatottan figyelte lélektelenjeit; félmeztelen, jóképű férfiak és csupán fehérneműt viselő modell alkatú lányok.

   Szereti a szépet. Jenov oda sétált a szófához és engedélyt kérően rápillantott. Mosolyt villantott rá, mire a férfi a lábai mellett foglalt helyett. A nyögések felizgatták, orrát betöltötte az alkohol és a szex szaga. Tíz lélektelenje fetrengett előtte a perzsaszőnyegen, vedelve a vodkát, a whiskyt, miközben egyre több ruha került le róluk, és egyre több háton fénylett fel az ő lélektetoválása.

   Jenov végig simított hosszú necc harisnyába bújtatott vádliján, érintésére egész testét elöntötte a forróság. Férfias, kemény keze egészen a harisnyakötőig felkúszott, aztán csipke tangájára vándorolt. Egész testében megfeszült, melleit kidomborította, amit a bugyihoz illő csipke melltartó fedett el. Tökéletes test, egy tökéletes démonnak.

   A félmeztelen bukott ráhajolt a vádlijára, csókolt lehelt rá, és ajkai elindultak egyre feljebb. Manikűrözött körmeivel beletúrt sötétszőke hajába, lerúgta lábáról a cipőjét, hogy aztán ágyékára tegye a talpát. Jenov teljesen merev volt, ahogy ő is az lenne, ha férfi bőrben materializálódott volna.

   Az ötcsillagos motel lakosztálya lenyűgözte, a gyönyörű kidolgozású mennyezetet bámulta, miközben a férfi nyelve már a legérzékenyebb pontján járt. A legtöbb bútort a sarokba vitette, csupán a fehér szófa és a hatalmas perzsaszőnyeg maradt a helyén.

   Számára már az is extázist okozott, ha a lélektelenjei elmerültek a bűn fertőjében. Jelenleg harmincan voltak. Az egész gyomra összerándult a haragtól, amikor belegondolt, hogy alig két hónappal ezelőtt közel száz lélektelen táplálta ki nem fogyó éhségét a bűnök halmozásával.

   Aztán jöttek a rohadék szárnyasok, hogy elpusztítsák őket. A dögök. Ellökte Jenov fejét, összeszorította szabályos, fehér fogsorát és lenézett az egymással fetrengő lényekre.

   Négy nő volt köztük és hat férfi, nem mintha számított volna. A férfiak ugyanúgy elvoltak egymással, mint a nőkkel. Éljen a vad hedonizmus, ennél még Rómában sem lehetett jobb. A nyögések egyre gyorsultak, az alkoholt ráöntötték egymás hátára, nyakára, miközben neki kezdtek a szexnek is, amiben a heteroszexuális akár férfival is lefeküdt, a homokos pedig nővel. Nem voltak itt már nemek.

   A szex hangjai zsongva töltötték be Delila tudatát, ez még sem volt neki elég. Nincsenek biztonságba, míg azok a rohadékok élnek. Már pedig ő növelni akarta a lélektelennek létszámát és jó pár bukottat is akart. Ők sokkal szórakoztatóbbak voltak, nem olyan élő hallottak, mint a tetoválását viselő szenny.

- Minden rendben? - kérdezte Jenov, zöld szemeivel egyenesen ránézve.

   Delila viszonozta a pillantását. A szemükben is sokkal több értelem látszódott, mint a lélektelenek összesében együtt véve.

- Nem tetszik, hogy a szárnyasok még élnek - szorította ökölbe a kezét. - Én nem ölhetem meg őket, de ezek - mutatott a perzsaszőnyegre és még a forró jó érzés ellenére is dühtől szikrázott kék szeme - ezek semmire nem jók. Ráküldhetném az összest Gábrielre, ő meg megölné mindannyijukat, annak ellenére, hogy ő a legfiatalabb.

- Azt azért nem hiszem - szólalt meg Jenov lehajtott fejjel. - Miért nem ölheted meg őket?

   Delilának esze ágában sem volt beismerni, hogy talán nem is lenne hozzá elég erős. Talán kettőnek-háromnak meg tudná kötni a lelkét, de abba ő is belepusztulna, olyan erőt igényelne.

- Mikhael megbüntetne érte - Mikhael visszaűzné a pokolba, ahol unalmas napok várnának rá, amibe belegondolni sem akart. - Mikor három lelket is felszabadított a pokolból, egyességet kötött Saollal. Addig nem küldd vissza a pokolba, ameddig nem ölöm meg egyik áldottját sem.

   Az előtte fetrengő embertömegre nézett. A vérre pezsgett az ereiben, a gyomrában meleg érzés áradt szét, ahogy a lélektelennek hátán mozgó kecske fejet figyelte. A nyögések újból felizgatták feszült idegeit, a szex szaga elkábította. A Baphomet kecske az ő jelképe, ő választotta a hosszúkás szemeket, a szarvakat, az ijesztő, szakállas állcsúcsot; az ő csodálatos teremtése volt, amit minden szolgája a lapockái között viselt.

- Van három bukottad - mondta Jenov, miközben nagyot nyelt. A férfiassága kemény volt farmerjének zipzárja alatt és egy formás fenék pont előtte himbálózott, miközben a tulajdonosa egy másik férfit elégített ki a szájával. - Ha szerzel még tízet, senki nem állhat az utadba. Megvédjük a lélekteleneket és a szárnyasokkal is leszámolunk.

   Delila elmosolyodott, a férfi rekedt hangja elárulta izgalmát, zöld szeme tűzben égett a nedves feneket figyelve. Letette lábait a szőnyegre, aztán hozzásimult, s a füléhez hajolt.

- Három nap múlva telihold van - duruzsolta mély hangján a fülébe. - A sötét elég erős lesz, talán még a kiválasztottakat is könnyebb megkötni. Azt akarom, hogy menj el Zakeryvel és Szefillel, kutassatok fel annyit, amennyit tudtok, csábítsátok el őket, és három nap múlva a Hilton elnöki lakosztályába hívjátok meg őket.

- Hogyan csábítsuk el őket? - nyögte a férfi, miközben izmai megfeszültek a vállán és a mellkasán.

- A sötéttel - Delila fogai közé vette a fülcimpáját, majd kicsit meghúzta. - Egy kiválasztottat csábít a sötét. Addig látni sem akarlak titeket, ameddig legalább fejenként kettőt nem találtatok - végig nyalta a nyakát, a férfi egész testében megremegett.

- Igenis, úrnőm - suttogta reszelős, mély hangon Jenov.

   Delila elhúzódott tőle, ajkán gonosz mosoly játszott.

   Élvezte Jenov szenvedését a vágy tűzében.

   Élvezte volna azt is, ha kielégül az előtte riszáló fenékben.

   A kínzás viszont sokkal-sokkal édesebb volt, bármi másnál.

   A férfi felállt mellőle, aztán elindult a lakosztály hatalmas ajtaja felé. Zakery és Szefil kint voltak már és klubokban, kávézókban, szórakozóhelyeken keresték a következő áldozataikat.

   Pedig meglehet egy parkban sokkal nagyobb sikerrel jártak volna. Azt a múltkori tizenkét éves fiút is egy hintán találták.

   A kis pimasz. Magától érkezett a romos házba, még sem volt hajlandó elfogadni a lelki béklyót és teljesen bukottá válni. Pedig fiatalkora miatt nem akarta bevezetni a szexbe, csupán egy galambot kellett volna megölnie - egy koszos, foltos, betegség terjesztő dögöt. És megtagadta. Milyen jól ment minden az elején, egészen addig a pontig, míg egy kést nem adott az egyik kezébe, a másikba pedig azt a koszfészket.

   Felkorbácsolt dühében megölte két lélektelenét és a fiút is. Az egyiket felhasította ágyéktól a szájáig, belsőségeibe meg belelökte a gyereket. A másikat szimbólumaival díszítette ki. A gyerek meg nézte. Tetszett neki. Látta a sötét szemében. Azzal a rohadt galambbal viszont nem volt hajlandó végezni az átkozott kölyök.

   Delila újból ökölbe szorította a kezét, duzzadt, tökéletes vonású ajka keskeny csíkká préselődött. Letérdelt a vastag szőnyegre, aztán négykézláb megindult a karok és lábak forgatagában, a nyögő emberi tengerben. Az egyik lélektelen elkapta a derekát és letépte a bugyiját.

   Elmosolyodott. A kis szemtelen.

   Jeremias belépett Gábriellel a szórakozóhelyre. Az utcán járva vették észre egy lélektelen lenyomatát ennek a helynek a közelében. A sötétszürke derengést tökéletesen ki tudták venni az éjszaka fényei között is.

   Hullámzó ember tömeg várta őket, akik vadul táncoltak a dübörgő, harsogó zenére. Jeremias a legszívesebben okádott volna. Mindent jól bírt a gyomra, de ahogy az embereket figyelte, eszébe jutott a pokol és az ottani élményei. Az áthatolhatatlan sötét, az élőlények testének hullámzása, a sikolyaik... pont olyan volt, mint egy ilyen szórakozóhely tánctere.

   Ha tudnák, hogy a pokolba is ez vár rájuk, akkor is ennyire élveznék?

   Gábriel oldalba bökte, állával az egyik sarok felé mutatott. Jeremias meglátta a nőt, akit körül vett a sötétszürke derengés. Ott állt és egy férfival beszélgetett, aki úgy tűnt fel akarja csípni. A férfi, ember volt. Az ostoba barom.

   Egyszerre indultak el a lélektelen felé, akinek alakja lassan bontakozott ki a villódzó fényben. Jeremias elismerte magában Delila ízlését - mindig is szép nők lelkét vette el. Talán ezért fogyatkoztak meg annyira a lélektelenjei, nagyon válogatós egy démon volt.

   A nő rájuk nézett, aztán elmosolyodott, kék szemében valami földöntúli sötétség és tudás ült. Mi a franc. Egy lélektelen lélektelen szokott lenni, üres szemekkel, hideg mosollyal.

    Ez a ribanc nem tűnt lélektelennek. A sötétszürke derengés viszont elárulta. Hátat fordított nekik, súgott valamit a férfinak, aztán elindult a ringatózó tömeg között a hátsó kijárat felé.

   Gábriel halkan szitkozódott, gyorsítottak lépéseiken, félre lökték a táncoló embereket az útjukból, de Jeremiasnak minden érintés fizikai fájdalmat jelentett.

   Az egyik nő hozzápréselte a fenekét ágyékához. A francba. Férfiassága rögtön reagált a közeledésre, testét forróság öntötte el és erőszakkal kellett kényszerítenie magát, hogy előre haladjon.

   A francba.

   Végig simítottak a vállán, mire arca eltorzult a kíntól. Gyűlölte, ha megérintik.

   Még ha egy csinos, mindenre kapható kis ribanc is teszi mindezt.

   Összeszorította a fogát, épp a táncparkett közepén volt, nem látta Gábi magas alakját és fekete haját.

   Fojtogatta a tömeg, torka összeszorult az emlékektől. A testek hozzásimultak minden oldalról, az emberek arca eltorzult a fényektől, egy nő miniszoknyás fenekét egyenesen a férfiasságának préselte.

   Forgott vele a világ, az emlékek elözönlötték a tudatát, elfelejtkezett a lélektelenről és Gábrielről is. A pokolban nem volt idő, csak a testek síkos sokasága.

   Gyomrában kavargott a vacsorája, a plafon felé emelte a fejét, hogy beszűkült tudatát ki tudja tisztítani, de ott is csak vörös, kék, rózsaszín, fehér fények villództak, amik egyáltalán nem voltak a segítségére.

   A nő szembefordult vele, mellei a mellkasának nyomódtak, a csípője már amúgy is merev farkának préselve ringatózott jobbra-balra. Zihált. Sok síkos test és ő örökre közéjük van zárva.

   Lenézett a csajra, arca démonivá torzult, megnyúlt ajkaira vörös fény esett, amitől olyan volt, mintha vér csöpögne róla. Az édes tűz viszont nem akart elmúlni, fájdalmassá vált az erekciója. Hogy a pokolba képes az erekcióra, amikor a legsötétebb emlékek kebelezik be a tudatát?

   Bassza meg. Elkapta a fenekét, magához húzta, miniszoknyája felcsúszott, mire megérezte, hogy nincs rajta bugyi. Megfordította.

   Kiszabadította merev hímtagját a slicc fogságából, teketóriázás nélkül a nőbe nyomta, kicsit megdöntve a hátát. Nedves szűkösség fogadta. A nő felnyögött, a hangzavaron keresztül is jól hallotta. Erősen tartotta a derekát, miközben vadul mozogni kezdett benne. Még több nő simult hozzá, az érintésük teljesen sokkolta a józan eszét és a gondolatait.

   Egy kéz végig szántott a mellkasán egészen le a hasfaláig. Egy száj megcsókolta a nyakát, miközben egy kéz a fenekébe markolt.

   Rohadt démonlét, minden ostoba, szerencsétlent vonz magához, hogy aztán bűnre csábítsa. Egyszerűen ilyen elbaszott kisugárzásuk van. Azonban biztos, hogy ezekben a nőkben viszont semmi tartás nincs.

    Olyan erősen fogta a nő derekát, hogy félő volt összeroppantja a csontjait, keményen bele döfött újra és újra. Az agya kezdett kitisztulni, ahogy a zárult tudata felszabadult az élvezkedés közben és már nem a pokolban átélt szar járt a fejében.

   A pokolban nem volt szex. Nem mintha ott valakinek is eszébe jutott volna. Pár mély, durva lökés után beleengedte a magját, utána felhúzta a cipzárját, ellökte a kutakodó kezeket és elindult a hátsó kijárat felé.

    Ezt remekül elbaszta. Szó szerint. Összeszorított foggal tört magának utat és közben nem is figyelt az újra és újra hozzásimuló emberekre. Nem a pokolban van. A pokolban nincs szex - ismételgette magában mantraként.

   Kivágta az ajtót és hatalmas levegőt vett. A torkában lévő gombóc elkezdett feloldódni.

   A mantra bevált, de már közel állt a visszaeséshez, hogy a tudata újra bezáruljon a valóság előtt. A sikátorban két hatalmas szemeteskuka állt, a lámpa nem világított, s sötétszürke derengés vibrált a levegőben.

   Futva indult el a nyomában, magában káromkodva.

   Gábriel ezért tuti szívatni fogja egy darabig.

   A legszarabb az egészben, hogy igaza lesz.

   Lekanyarodott az egyik utcán, aztán megtorpant. Összevont szemöldökkel sétált oda a férfihoz, aki a falnak támaszkodva zihált, mellkasa a vállától egészen a csípőjéig fel volt nyitva és erősen vérzett.

- Mi a szar... - szitkozódott, ahogy leült elé.

   Gábriel beletúrt nedves, fekete tincseibe, hogy arcát megtisztítsa tőlük, közben a levegővételét próbálta szabályozni. Sötét szemeivel a férfira nézett.

- Ez nem egy lélektelen volt, basszus - suttogta.

   Jeremias káromkodva a válla alá nyúlt, aztán felemelte a földről és átkarolta a derekát. Szerencse, hogy a kocsijuk nem messze parkol. Nem mintha érdekelné, ki veszi őket észre vagy sem.

- Azt hiszem ez egy bukott – szedte nehezen a levegőt. - Máskor számítanom kéne rá, hogy nem én vagyok a király.

   A férfi becsúsztatta ragyogó tőrét a tokjába.

- Beképzelt majom vagy - mondta Jeremias minden szemrehányás nélkül.

- Ja, kösz az emlékeztetőt, ezen nem tudok változtatni - morogta, miközben a lábait figyelte, hogy pontosan egymás elé rakja.

   Jeremias a sötétszürke derengést figyelte. Vibrált, ami azt jelentette, hogy a bukott talán az utca másik felén van. Rohadtul szeretet volna vele megküzdeni és a pokolra küldeni, de Gábriel egyre több vért vesztett. Nem mintha belehalna, ha kivérzik, de elég nagy szívás a felépülés.

   Neki támasztotta barátját a falnak, megvárta míg megtalálja az egyensúlyát, majd kinézett a rejtekükből. A sötét derengés erős volt és nem ért véget az utca másik felén. Elővette ragyogó tőrét.

   Biccentett egy aprót Gábriel felé, aki nehezen vette a levegőt, de uralkodott azon, hogy ne élesen szívja be. A férfi összeszorította fogsorát és kicsit megrázta a fejét. Jeremias hidegen rámosolygott. Gábikának nem tetszik az ötlet, hogy ő is szembenézzen azzal a picsával. Szegény, szegény, Gábika, kár, hogy nem tudja megállítani...

   Kivágódott az utcára, majd elindult a vége felé. Egy beugrónál szűnt meg a derengés. Tőrét elől tartotta, felvett a földről egy csődarabot, célzott és eldobta a beugróhoz.

   A nő szisszenve kipattant, sikerült a karját eltalálnia. Egy démontőrt tartott a kezében, ahogy megállt előtte egy terpeszben. Minden porcikájából áradt a vad szexualitás, az erőszakosság és csábították Jeremiast, menjen oda, szerezze meg, roppantsa össze, tépje szét.

   A fekete tőr, izzó, sötétszürkén felragyogott a kezében. Delila elszenesedett, mocskos csontjából készült. A lélektelen-aki-nem-volt-lélektelen alig volt magasabb százhetven centinél, pedig azok a tűsarkak, amiken állt, legalább húszcentisek lehettek.

   Nem mintha érdekelné. Kinyírja a szajhát. Előre rendült villám gyorsan, a köztük lévő távolság hamar lecsökkent, tőrével a nyaka felé vágott, de a nő kiperdült csapása elől. Legalább olyan gyorsan mozgott, mint ő, ha nem reagál rögtön, végig metszette volna a karját. Rögtön megfordultak mindketten, Jeremias újra vágott, elkapta közben a nő egyik karját és hátra akarta tekerni, miközben a nyakára célzott. Az ellenfele felrántotta a lábát és a térdébe rúgott, amitől elveszítette az egyensúlyát és magával rántva a földre hullt. Nagyot rántott a karján, így sikerült egy szúrást kivédenie, ami a vállát vette célba. A nemlélektelen a földre került, de azonnal visszaugrott, ő pedig követte. Két ragadozóként keringtek egymás körül, keresve a másik gyengepontját.

   Döntött. Előreugrott, megragadta a nő vállát, tőrével pedig a nyaka felé vágott.

   A bukott viszont lehajolt támadása elől és kifordult.

   Egyáltalán nem lovagiasan bele rúgott, mire hallotta a csont repedését. A nemlélektelen térde szilánkosra tőrt, hajába markolt és hátra rántotta a fejét, ellenfele a lendülettől a földre került térdepelve. Nyakához nyomta a fehér tőrt.

   Gábriel egy hatalmas balfasz. A kevélysége miatt megsérült egy olyan libával szemben, mint ez. Egy másodpercig tétovázott csak azon, hogy elvágja a nyakát - Szefili tőrét a combjába vágta a válla felett, ő meg elmetszette a gégéjét, és az ütőerét. Gyors volt és ügyes, de nem elégé.

- Miként mi is megbocsátunk a nekünk vétkezőknek - morogta enyhe gúnnyal.

   A test nem vált azonnal hamuvá, ami meglepte. A lélektelennek rögtön hamuvá válnak, ahogy elmetszik egy ütőerüket. A nő keze viszont még mindig markolta a tőrt, a vére sem csordult ki az ereiből, a sebei gyógyulni kezdtek.

   Jeremias magában nyomdafestéket nem tűrő szitkokat morgott, még jobban hátra feszítette a fejét, a fehér tőrrel teljesen elmetszette a nyakát, míg nem csak a haj és a fej maradt a kezében. A test a földre hullt, ő viszont nem volt hajlandó ennyiben hagyni.

   Rohadtul biztosra akart menni a ribanccal. Elhajította a fejét, fehér tőrét a csupasz, nem vérző nyakhoz illesztette és végig metszette a mellei alá. Benyúlt a bordák közé, kivette a szívét, aztán átszúrta a tőrével. A szív elfeketedett, megkeményedett, aztán szilánkjaira tört.

   Na, most már tuti vége a rohadéknak. Lassan a földön fekvő test bőre szürkülni kezdett, hosszú percek múlva meg széthullani és a széllel keverve hamuvá válni.

   Legalább nem hagynak hátra bizonyítékot és hullákat sötét sikátorokban. Abban a romos szobában talált két lélektelen is csak azért nem vált hamuvá, mert Delila merő jóindulatból a testüket a földhöz kötötte és mert démontőrrel ölte meg őket. Így még többet kell a pokolban szenvedniük.

   Elindult vissza a sebesült társa felé. Gábriel még mindig a falnál állt, bőrdzsekijét összehúzta széles mellkasa előtt, napbarnított bőre egészen sápadtnak tűnt. Összevonta fekete szemöldökét, ahogy a lábára nézett.

   Lepillantott, most vette csak észre a combjából kiálló tört, eddig az adrenalin miatt sem a fájdalom, sem a bicegés nem tűnt fel neki. Magában káromkodott, ahogy kihúzta a fekete tőrt a combjából, ami még a tenyerét is égette. Elhajította.

- Végeztél vele? - Nem elég egyértelmű?

   A sebből vörös vér folyt kifele, befestve a fekete bőrnadrágot. Éles fájdalom jelentkezett a nyomában, ahogy a mellékvese visszavett a termeléséből. Állkapcsa megfeszült, nem fog nyavalyogni egy seb miatt, de rohadtul csipet is, az szent igaz.

- Húzzunk innen - karolta át megint a társát, Gábriel a dereka köré fonta a karját.

   Egymást támogatva sétáltak ki az egyik utcára, ahonnan még jócskán háromszáz méterre volt a kocsijuk.

- Melyikünk vezet? - vigyorodott el a férfi szórakozottan.

   Ez egy remek kérdés. Ő nem tudja rendesen lenyomni a gázt, Gábriel meg a kormányt tartani. Elővette a telefonját, utána tárcsázott, kicsöngött, egyszer, kétszer..

- Mi a helyzet, fiúkák? - szólt bele Galile doromboló, rekedt hangján.

- Gyertek értünk a tizenkilencedik sarkára - válaszolta.

- Baj van?

   Letette a telefont. Remélte a démon nőnek ennyi válasz is elég lesz, és nem szarakodik a... a telefon rezegni kezdett dzsekije zsebébe, mire mély levegőt vett, felvette és a füléhez szorította.

- Bajban vagytok?

- Csak gyertek ide - baszd meg - tette hozzá magában.

- Addig nem, míg hallgatsz, mint a sír.

- Megsebesültünk, démon tőrtől. Ha nem siettek, a végén tényleg úgy hallgatunk, mint a sír.

- A fenébe, hány lélektelen volt, hogy mindketten megsebesültettek?

- Egy nem-lélektelen. Ide jönnétek?

- He?

   Jeremias mély levegőt vett, a legszívesebben újra rávágta volna a nőre telefonját, de tudta, hogy nagyon hamar képes megsértődni és akkor biztosan nem jönnek értük. Aj, Sammaellel volt a város túlsó felén, Galile és Havva voltak hozzájuk a legközelebb.

   A két nőt mindig próbálták egy csapatba tenni. Képtelenség volt őket hosszútávon elviselni. Az ember nőket is nehéz, na de hogy a démon nőket... rosszabbak voltak, mint egy részeg Sammael, aki annyit pofázott, hogy abból több ezer regényt meglehetett volna írni.

- Bukott. Tegnap említette nektek Sammael.

- Uhh, a fenébe, hogy nem mi kaptuk!

- Ühüm.

- Mi tuti nem sebesültünk volna meg, mint ti, szarháziak. Annyira elbizakodott, töketlen banda vagytok, hogy olyat még nem hordott a hátán a föld. Nagyon súlyos? Remélem, azért nem vagytok a halálotokon. Kicsi bűntudatom lenne az előbbi mondatom miatt - vidáman felnevetett, mint akit a bűntudat se érdekelne.

   Na persze. Galile és a bűntudat. Hahaha. Bűntudat és egy démon. Hahaha.

- Ki kell, ábrándítsalak, de túléljük.

- Miért hiszed mindig, hogy rosszat akarok? Hiszen én mindig olyan kedves vagyok, szeretetreméltó, én vagyok a megtestesült Szűz Mária.

   Egy megtestesült pogány boszorkány, akit máglyán égettek halálra. Jeremias nem sokat tudott a többiek múltjáról, ezek a dolgok mindig is tabunak számítottak - de Galile néha elszólta magát. Ő meg akárhogy próbálta szelektálni a hangját, nem ment még tökéletesen neki.

- Oda megyünk, addig tartsatok ki, nincs kedvem a hatalmas, fél hulla testeteket cipelgetni.

   Jeremias letette a telefont és berakta a kabátja zsebébe. Galileától segítséget kérni fárasztóbb, mint egy démon tőrtől szenvedni.

- Ugye, tudod, hogy nem bírlak Jeremias? - támaszkodtak neki a kocsinak, amikor kiértek a sikátorból.

- Ugye tudod, hogy nem érdekel?

- Persze - engedte le a karját Gabriel, aztán kifújta a levegőt a tüdejéből, amit út közben magában tartott. - Azért, azt elismerem, hogy jó harcos vagy.

   Jeremias szóra se méltatta. Csak neki ne kezdjen valami Sammael féle részeg ömlengésnek. Akkor inkább visszamegy, felveszi a démontőrt, felvágja a mellkasát, kitépi a szívét és beleszúrja. Az érzelmi szaroktól elmegy a maradék életkedve is.

- Miért maradtál bent olyan sokáig? Árad belőled a szex szaga - jegyezte meg Gábriel, enyhe fintorral az arcán.

- Megerőszakolt egy szuka - vetette oda a férfi.

   Gábriel felnevetett, aztán hirtelen összegörnyedt és a mellkasához kapott.

   Hosszú percek teltek el, majd a fekete hajú az ég felé fordult. Halkan, elkínzottan szólalt meg: - Néha kész pánikrohamom lesz, ha tömegbe kell mennem.

   Hát valószínűleg, ezzel mindenki így van, aki az élőtenger sötétjében úszkált. Ö maga az érintést se tudta megszokni, pedig lassan hét éve volt megint a földön. Nem mintha a pokol előtt gyakran megérintették volna, esetleg ököllel, lábbal, vagy ostorral, vágyni ugyan vágyott rá szánalmas módon, most viszont egyenesen iszonyodott a gondolattól is.

   Ott mindig érintkezett testekkel. Rothadó, bűzös, alaktalan testekkel sodródott, hullámzott a sötétségben. Először vad pánik fogta el, tudta hol van, tudta, hogy soha nem kerül ki onnan és bele akart halni a szörnyű helyzetébe.

    Ja, csak már halott volt. Lekéste.

   Jó, hogy Gábrielnek csak néha lesz pánikrohama, neki folyamatosan, egy érintés is képes kiváltani belőle. Ezért örült, hogy az ősi szakma, a kurválkodás, soha nem fog kimenni a divatból. Képtelen lenne egy nővel szeretkezni, de ez azért is lehet, mert soha nem is csinált olyat.

   Egy mercedes parkolt le, közvetlen az ő kocsijuk mögött. A vezető melletti ülésről egy bőr sortba és feszes, fekete pólóban Galilea szállt ki, vörös haja lófarokba volt kötve, de a göndör fürtök így is leértek a fenekéig.

   Gúnyos arccal mérte végig a két férfit, míg Havva kipattant és rögtön eléjük sietett.

- Jól vagytok? - kérdezte ártatlan tekintetévvel, aggódóan végig pillantva rajtuk. - Galile nem volt hajlandó elárulni, hogy mennyire sérültettek meg.

   Jeremias beszállt a saját kocsijuk anyósülésére, számára lezártnak tekintve a dolgot. Havva volt a megtestesült jóság, akinek a közelségét sem volt képes elviselni. Fogalma sincs, hogy lett démon, de valószínűleg valamit alaposan elcseszhettek oda fent.

   Hallotta a beszélgetés hangját kintről, de próbált nem is figyelni rá. Hirtelen valaki beszállt mellé a kormány mögé.

   A francba.

   Galile rávigyorgott, ahogy berakta a zárba a kulcsot.

   Nem elég az éles, maró fájdalom a combjába és a kifele ömlő vére, még ez az elmebeteg...

   Alighogy elindult, beletolatott a mögöttük lévő autóba.

- Hoppika - lehúzta az ablakot. - Bocsi! - üvöltötte úgy, hogy az utca túl felén is meghalják.

   A francba.

   Fél órás út Galilevel, vagy száz év a pokolban?

   Rohadt nehéz döntés.

   Lehunyta a szemét és ezerszer megbánta, amiért nem Sammaelt hívták, még ha órákat is kellene rájuk várni.

- Hallgatunk zenét? - Galile nem várt választ, bekapcsolta a rádiót, aztán valami diszkó zenére váltott. - Uh, remek, imádom ezt a számot.

   Jeremias kinyomta a rádiót, mire egy gonosz pillantást kapott.

- Akkor én fogok énekelni. Every booodyyy, taralalala...

   Jeremias visszanyomta a rádiót. A társának egyáltalán nem volt hangja, nem hogy jónak lehetne nevezni. A macskanyivákolást ezerszer elviselhetőbbnek találná, mint azt, hogy Galile megint rákezdjen.

- Okos fiú. Aj ki fog csinálni, összevérezted az egész ülést, tudod mennyire nem bírja a rongálást, főleg a saját tulajdonában. A vértől meg egyenesen rosszul van, nyápic kiscserkész, nem tudom Mikhael miért tette be pont őt hozzánk, persze bírom a csávót, de akkor sem egy gyilkoló gép, néha azt hiszem hányni fog egy-egy hulla láttán.

   Jeremias inkább megtartotta magának, hogy ez egy bőrülés és nedves ronggyal könnyedén le lehet törölni. Ha mondana valamit, akkor Galile kérdés nélkül folytatná a saját mondandóját. Eltelt egy hosszú perc, mire eszement módon reménykedni kezdett, hogy csak a diszkó zenét kell elviselnie a házig.

   Még egy hosszú perc.

- És mi van ezzel a bukottak témával? Sammael csak annyit mondott, hogy ezek ilyen jó-rossz lények, akiknek nehéz megkötni a lelkét, de sokkal erősebbek, mint egy élő hulla lélektelen és okozhatnak még problémát. A sebeitekből kiindulva, vagy nagyon beképzeltek és felelőtlennek voltatok a támadóval szemben, vagy tényleg nem olyan könnyű hatástalanítani őket. Nem halt bele, amikor felvágtad egy ütőerét?

- Nem.

- Akkor hogy végeztél vele?

   Galile egyenesen a férfi felé fordult, Jeremias az útra pillantott, aztán a nő kék szemébe. Baszott figyelni merre mennek. Figyelmeztetően meredt az úttestre és a piros lámpára, de Galile nem fogta fel a jelzést.

- A francba, nézz már az útra!

- Oh, ja, bocs - fordult vissza zavartan a kormányhoz a nő. - Nehéz megszokni ezt a vezetés dolgot, a lovakkal sokkal könnyebb volt. Tudod, ott a mezőkön, hegyeken nem kellett figyelni a szembe forgalomra, persze, ha üldöztek, akkor ott sem ártott hallgatózni és körbe-körbe pillantani, de nem volt ennyi hülye szabály. Piros lámpa állj meg, zöld mehetsz, a sárga azt se tudom mit jelent.

   Jeremias az orrnyergét kezdte el masszírozni. A fájdalom nem óhajtott enyhülni a combjában, s bármennyire is jól viselte, a csípő érzés igazán irritálta. Sokkal jobb lett volna, ha csak úgy átlagosan fáj.

   Egy démontőr viszont nem egy átlagos fegyver és nem átlagos sérüléseket okoz. Előbb kellett volna levágnia a nő fejét

- Szóval? - érdeklődött megint Galile - Meg kéne osztanod velem, hogy ha én is szembe kerülök egy ilyennel, akkor tudjam, hogyan is nyírhatom ki. Nem kéne ilyesmivel titokzatoskodnod, olyan idegesítő vagy, játszod itt a mogorva nagyurat, tuti egy tizenötödik századi hadvezér voltál, vagy egy hatalmas birtokokkal rendelkező lord. Uhhh, lehet herceg voltál?

   Ettől nagyon messze jársz, te lepcses szájú liba.

- Levágtam a fejét, kitéptem a szívét és belevágtam az angyaltőrt.

- Oké.  De mi voltál, mielőtt a pokolra mentél? Herceg, hadvezér, valamilyen lord? Hányadik század? Ha nem válaszolsz, tovább találgattok és végig megyek az összes tisztségen és századon.

   Jeremias lehunyta a szemét és pihenni próbált. Hihetetlen hosszúnak tűnt most az a hazafele vezető út, amiből még vagy tizenöt perc volt hátra. Lehet, elő kellene adnia mennyire szenved, ezért hagyja békén. Erről a tervéről hamar letett. Galile nem hinne neki, ő meg nem tudta volna túlságosan élethűen előadni a szenvedőt. Egyszerűen csendben marad és fejleszti a szelektív hallását.

   Ha a nő a tisztségek közt keresgél, akkor úgyis nagyon, nagyon rossz úton jár...

   Neki nem volt tisztsége. Egy senki volt egész életében.