Árnyvilág I. szin., bevezető

   Íme, a második regényem szinopszisa, amit szeretnék majd megosztani veletek, kritikák fejében: 

Árnyvilág I.

   Egy sárkány vére

   Sirene a legjobbak közül való. Az ölésre képezték ki, hogy megvédje a faját az egyre sokasodó korcsokkal szemben. Egy vérbeli macska tisztavérű, nem ismeri a meghunyászkodást és a behódolást, nem ismer kegyelmet sem, élete a küzdelem.

   Ki az a titokzatos idegen, akinél felébred, és aki életében először félelmet kelt benne?

   Mi történik, ha egy baleset folytán megfosztják a jogától, hogy harcoljon?

   Éjfél egy kihaltnak vélt faj tagja. A családja évszázadok óta rejtőzködik saját népük elől is, mert minden részük hatalom, ami miatt mindig is üldözésnek voltak kitéve.  Húga borítja fel eddigi titkos életüket, miatta újból rivaldafénybe kerülnek, és ha ez nem lenne elég, egy kolonc is szakad a nyakába, akit nem tud olyan egyszerűen lerázni. Pedig neki aztán épp elég baja van ezek nélkül is.

   Az árnyvilág egy sötét, titokzatos hely, a tisztavérűek és a korcsok közöttünk élnek, ha elégé figyeled az árnyakat, talán te is megláthatod, ahogy egyik helyről a másikra utaznak, pont melletted.

    A háború évszázadok óta tart a két faj között, de egy régi jóslat új irányt add a végeláthatatlan küzdelemnek. A Béke vagy a Sötétség Pegazusát ébresztették fel? A két faj végleg elpusztítja egymást, vagy az egyesülés a jövőjük?

   Milyen sötét titkok lappanganak még az árnyak között?

Bevezető:

   Sétáltál már a sötétben, és érezted úgy, hogy a falak visszanéznek rád? Hallottál halk, furcsa neszezést? Láttál már az éjben furcsa árnyakat, melyek nem emberiek voltak, mégis olyan érzés fogott el, mintha azok lennének?

   Egyszerűen kiszállt a ház falából, ahol eddig árnyként mozgott. Gyors utazási módszer, és még kényelmes is. Megmozgatta kicsit a nyakát, majd körbe nézett; figyelte a köré sereglő árnyakat. Gúnyos mosolyra húzódott szája, miközben érezte izmai feszülését, ahogyan átalakulnak, rugalmasabbak lesznek, erősebbek. Barna szeme sárgás-zöldbe színeződött, majd a pupillája hosszúkásra nyúlt, állig érő hullámos, világos barna haja fokozatosan szürkéskék árnyalatot vett fel – nem kellett látnia ahhoz, hogy tudja. Ezerszer nézte már végig egy tükör előtt saját átalakulását.

   Négy árny lépett ki a falból, ami eddig rejteket adott nekik. A sötét utca, ahol egy néha-néha világító lámpa adott csak fényt, hirtelen emberekkel lett tele. Ökölbe szorította a kezét, körmei hosszúak lettek és a gyémántnál is erősebb szürke karmokká változtak. Alig viselt magán valamit, csupán egy fekete testhez tapadó bőrnadrágot, ami egy térdig érő csizmában végződött, és egy melltartó méretű bőr felsőt. És fegyvereket… nagyon sok fegyvert. Deréktól lefele teljesen eltűnt a sötétségben, viszont világosbarna haja, ami most kékesszürke lett, és világos bőrszíne, ami kilátszott felsőjéből, kiemelte az éjszakából.

   Átalakult. Térdei kicsit megrogytak, háta kissé behajolt, szemeivel olyan jól látott, mintha tíz reflektorral lett volna kivilágítva az utca, hallása annyira feljavult, hogy a legapróbb neszt is hallotta. A négy árny mögé érkezett.

   Nem lesz nehéz – gondolta magában és mosolya szélesebb lett. Két kutya, egy patkány, meg egy korcs vadkan. Ezekkel könnyedén elbánik. Amint hallotta az egyik mozdulatát, két kését kihúzta övéből és láthatatlan gyorsasággal vágott, majd ütött. A harc hirtelen kezdődött el. Körbe vették, de olyan gyorsan mozgott, hogy csak a két kutya tudta a lépést tartani vele, könnyedén előreugrott a kezén egyensúlyozva, hogy lábbal hasba rúgja az egyiket, majd a másiknak elkapta a nyakát és földre rántotta, aztán előre lökte magát, hogy átugorjon a lábára. Ketten álltak még.

   Csak mosolyogni tudott ezeken a korcsokon. Ő teljes vérű volt, így esélyük sem volt ellenne. Minden érzékszerve olyan volt, mint egy macskáé, és még jobb a gyakorlat, tapasztalat miatt. Remekül képzett, tökéletes harcos.

   Végig simított nyelvévvel a szemfogain. Szemben állt két támadójával, karmai enyhén tenyere felé álltak. Élvezte a küzdelmet, a pezsgő adrenalint, a benne tomboló erőt. Ez volt az élete, az évezredes élet unalmas is lenne, ha nem küzdhetne. Az egyik neki támadt, míg a másik az árnyak közé került, egyből tudta, hogy a háta mögött fog kijönni. Lehajolt a támadója elől és kirúgta a térdét, közben a szagokra koncentrálva, megérezte mikor jött el a társa. Egy tört húzott elő, egyenesen a térdre rogyott kutya nyakába döfte, aztán megfogta a vállát és a háta mögé ugrott, így szembe kerülve az utolsóval. Mindezt másodpercek alatt. Mereven figyelte a kutyát, aki a társát nézte, ahogy a nyakából spriccel kifele a vér. Szemfogával beharapta az alsó ajkát, a kutya az árnyak felé indult, de ő gyorsabb volt nála, a falnál termett, felemelte tőrét és maga előtt tartotta. A kutya egyenesen beleszaladt.

   Pár perc leforgása alatt mindegyik holtan feküdt a földön, s lassan árnyékká kezdtek válni. Sóhajtott egyet, még csak nem is zihált. Csak ennyi jut neki mára? A küzdés volt az élete, erre nevelték, tanították. Akkor legalább hadd szórakozzon jól! Az egyik sebre nézett, ami a hasán húzódott végig. Gyorsan regenerálódott, már hegesedni kezdett, fél óra és a múlté lesz.

   Beugrott az egyik falba, és árnnyá vált az éjszakában.

Démonmesék I. Harmadik fejezet

   Beletúrt hosszú, fekete hajába, ami a fenekéig is leért. Végig nyúlt a kényelmes szófán, miközben izgatottan figyelte lélektelenjeit; félmeztelen, jóképű férfiak és csupán fehérneműt viselő modell alkatú lányok.

   Szereti a szépet. Jenov oda sétált a szófához és engedélyt kérően rápillantott. Mosolyt villantott rá, mire a férfi a lábai mellett foglalt helyett. A nyögések felizgatták, orrát betöltötte az alkohol és a szex szaga. Tíz lélektelenje fetrengett előtte a perzsaszőnyegen, vedelve a vodkát, a whiskyt, miközben egyre több ruha került le róluk, és egyre több háton fénylett fel az ő lélektetoválása.

   Jenov végig simított hosszú necc harisnyába bújtatott vádliján, érintésére egész testét elöntötte a forróság. Férfias, kemény keze egészen a harisnyakötőig felkúszott, aztán csipke tangájára vándorolt. Egész testében megfeszült, melleit kidomborította, amit a bugyihoz illő csipke melltartó fedett el. Tökéletes test, egy tökéletes démonnak.

   A félmeztelen bukott ráhajolt a vádlijára, csókolt lehelt rá, és ajkai elindultak egyre feljebb. Manikűrözött körmeivel beletúrt sötétszőke hajába, lerúgta lábáról a cipőjét, hogy aztán ágyékára tegye a talpát. Jenov teljesen merev volt, ahogy ő is az lenne, ha férfi bőrben materializálódott volna.

   Az ötcsillagos motel lakosztálya lenyűgözte, a gyönyörű kidolgozású mennyezetet bámulta, miközben a férfi nyelve már a legérzékenyebb pontján járt. A legtöbb bútort a sarokba vitette, csupán a fehér szófa és a hatalmas perzsaszőnyeg maradt a helyén.

   Számára már az is extázist okozott, ha a lélektelenjei elmerültek a bűn fertőjében. Jelenleg harmincan voltak. Az egész gyomra összerándult a haragtól, amikor belegondolt, hogy alig két hónappal ezelőtt közel száz lélektelen táplálta ki nem fogyó éhségét a bűnök halmozásával.

   Aztán jöttek a rohadék szárnyasok, hogy elpusztítsák őket. A dögök. Ellökte Jenov fejét, összeszorította szabályos, fehér fogsorát és lenézett az egymással fetrengő lényekre.

   Négy nő volt köztük és hat férfi, nem mintha számított volna. A férfiak ugyanúgy elvoltak egymással, mint a nőkkel. Éljen a vad hedonizmus, ennél még Rómában sem lehetett jobb. A nyögések egyre gyorsultak, az alkoholt ráöntötték egymás hátára, nyakára, miközben neki kezdtek a szexnek is, amiben a heteroszexuális akár férfival is lefeküdt, a homokos pedig nővel. Nem voltak itt már nemek.

   A szex hangjai zsongva töltötték be Delila tudatát, ez még sem volt neki elég. Nincsenek biztonságba, míg azok a rohadékok élnek. Már pedig ő növelni akarta a lélektelennek létszámát és jó pár bukottat is akart. Ők sokkal szórakoztatóbbak voltak, nem olyan élő hallottak, mint a tetoválását viselő szenny.

- Minden rendben? - kérdezte Jenov, zöld szemeivel egyenesen ránézve.

   Delila viszonozta a pillantását. A szemükben is sokkal több értelem látszódott, mint a lélektelenek összesében együtt véve.

- Nem tetszik, hogy a szárnyasok még élnek - szorította ökölbe a kezét. - Én nem ölhetem meg őket, de ezek - mutatott a perzsaszőnyegre és még a forró jó érzés ellenére is dühtől szikrázott kék szeme - ezek semmire nem jók. Ráküldhetném az összest Gábrielre, ő meg megölné mindannyijukat, annak ellenére, hogy ő a legfiatalabb.

- Azt azért nem hiszem - szólalt meg Jenov lehajtott fejjel. - Miért nem ölheted meg őket?

   Delilának esze ágában sem volt beismerni, hogy talán nem is lenne hozzá elég erős. Talán kettőnek-háromnak meg tudná kötni a lelkét, de abba ő is belepusztulna, olyan erőt igényelne.

- Mikhael megbüntetne érte - Mikhael visszaűzné a pokolba, ahol unalmas napok várnának rá, amibe belegondolni sem akart. - Mikor három lelket is felszabadított a pokolból, egyességet kötött Saollal. Addig nem küldd vissza a pokolba, ameddig nem ölöm meg egyik áldottját sem.

   Az előtte fetrengő embertömegre nézett. A vérre pezsgett az ereiben, a gyomrában meleg érzés áradt szét, ahogy a lélektelennek hátán mozgó kecske fejet figyelte. A nyögések újból felizgatták feszült idegeit, a szex szaga elkábította. A Baphomet kecske az ő jelképe, ő választotta a hosszúkás szemeket, a szarvakat, az ijesztő, szakállas állcsúcsot; az ő csodálatos teremtése volt, amit minden szolgája a lapockái között viselt.

- Van három bukottad - mondta Jenov, miközben nagyot nyelt. A férfiassága kemény volt farmerjének zipzárja alatt és egy formás fenék pont előtte himbálózott, miközben a tulajdonosa egy másik férfit elégített ki a szájával. - Ha szerzel még tízet, senki nem állhat az utadba. Megvédjük a lélekteleneket és a szárnyasokkal is leszámolunk.

   Delila elmosolyodott, a férfi rekedt hangja elárulta izgalmát, zöld szeme tűzben égett a nedves feneket figyelve. Letette lábait a szőnyegre, aztán hozzásimult, s a füléhez hajolt.

- Három nap múlva telihold van - duruzsolta mély hangján a fülébe. - A sötét elég erős lesz, talán még a kiválasztottakat is könnyebb megkötni. Azt akarom, hogy menj el Zakeryvel és Szefillel, kutassatok fel annyit, amennyit tudtok, csábítsátok el őket, és három nap múlva a Hilton elnöki lakosztályába hívjátok meg őket.

- Hogyan csábítsuk el őket? - nyögte a férfi, miközben izmai megfeszültek a vállán és a mellkasán.

- A sötéttel - Delila fogai közé vette a fülcimpáját, majd kicsit meghúzta. - Egy kiválasztottat csábít a sötét. Addig látni sem akarlak titeket, ameddig legalább fejenként kettőt nem találtatok - végig nyalta a nyakát, a férfi egész testében megremegett.

- Igenis, úrnőm - suttogta reszelős, mély hangon Jenov.

   Delila elhúzódott tőle, ajkán gonosz mosoly játszott.

   Élvezte Jenov szenvedését a vágy tűzében.

   Élvezte volna azt is, ha kielégül az előtte riszáló fenékben.

   A kínzás viszont sokkal-sokkal édesebb volt, bármi másnál.

   A férfi felállt mellőle, aztán elindult a lakosztály hatalmas ajtaja felé. Zakery és Szefil kint voltak már és klubokban, kávézókban, szórakozóhelyeken keresték a következő áldozataikat.

   Pedig meglehet egy parkban sokkal nagyobb sikerrel jártak volna. Azt a múltkori tizenkét éves fiút is egy hintán találták.

   A kis pimasz. Magától érkezett a romos házba, még sem volt hajlandó elfogadni a lelki béklyót és teljesen bukottá válni. Pedig fiatalkora miatt nem akarta bevezetni a szexbe, csupán egy galambot kellett volna megölnie - egy koszos, foltos, betegség terjesztő dögöt. És megtagadta. Milyen jól ment minden az elején, egészen addig a pontig, míg egy kést nem adott az egyik kezébe, a másikba pedig azt a koszfészket.

   Felkorbácsolt dühében megölte két lélektelenét és a fiút is. Az egyiket felhasította ágyéktól a szájáig, belsőségeibe meg belelökte a gyereket. A másikat szimbólumaival díszítette ki. A gyerek meg nézte. Tetszett neki. Látta a sötét szemében. Azzal a rohadt galambbal viszont nem volt hajlandó végezni az átkozott kölyök.

   Delila újból ökölbe szorította a kezét, duzzadt, tökéletes vonású ajka keskeny csíkká préselődött. Letérdelt a vastag szőnyegre, aztán négykézláb megindult a karok és lábak forgatagában, a nyögő emberi tengerben. Az egyik lélektelen elkapta a derekát és letépte a bugyiját.

   Elmosolyodott. A kis szemtelen.

   Jeremias belépett Gábriellel a szórakozóhelyre. Az utcán járva vették észre egy lélektelen lenyomatát ennek a helynek a közelében. A sötétszürke derengést tökéletesen ki tudták venni az éjszaka fényei között is.

   Hullámzó ember tömeg várta őket, akik vadul táncoltak a dübörgő, harsogó zenére. Jeremias a legszívesebben okádott volna. Mindent jól bírt a gyomra, de ahogy az embereket figyelte, eszébe jutott a pokol és az ottani élményei. Az áthatolhatatlan sötét, az élőlények testének hullámzása, a sikolyaik... pont olyan volt, mint egy ilyen szórakozóhely tánctere.

   Ha tudnák, hogy a pokolba is ez vár rájuk, akkor is ennyire élveznék?

   Gábriel oldalba bökte, állával az egyik sarok felé mutatott. Jeremias meglátta a nőt, akit körül vett a sötétszürke derengés. Ott állt és egy férfival beszélgetett, aki úgy tűnt fel akarja csípni. A férfi, ember volt. Az ostoba barom.

   Egyszerre indultak el a lélektelen felé, akinek alakja lassan bontakozott ki a villódzó fényben. Jeremias elismerte magában Delila ízlését - mindig is szép nők lelkét vette el. Talán ezért fogyatkoztak meg annyira a lélektelenjei, nagyon válogatós egy démon volt.

   A nő rájuk nézett, aztán elmosolyodott, kék szemében valami földöntúli sötétség és tudás ült. Mi a franc. Egy lélektelen lélektelen szokott lenni, üres szemekkel, hideg mosollyal.

    Ez a ribanc nem tűnt lélektelennek. A sötétszürke derengés viszont elárulta. Hátat fordított nekik, súgott valamit a férfinak, aztán elindult a ringatózó tömeg között a hátsó kijárat felé.

   Gábriel halkan szitkozódott, gyorsítottak lépéseiken, félre lökték a táncoló embereket az útjukból, de Jeremiasnak minden érintés fizikai fájdalmat jelentett.

   Az egyik nő hozzápréselte a fenekét ágyékához. A francba. Férfiassága rögtön reagált a közeledésre, testét forróság öntötte el és erőszakkal kellett kényszerítenie magát, hogy előre haladjon.

   A francba.

   Végig simítottak a vállán, mire arca eltorzult a kíntól. Gyűlölte, ha megérintik.

   Még ha egy csinos, mindenre kapható kis ribanc is teszi mindezt.

   Összeszorította a fogát, épp a táncparkett közepén volt, nem látta Gábi magas alakját és fekete haját.

   Fojtogatta a tömeg, torka összeszorult az emlékektől. A testek hozzásimultak minden oldalról, az emberek arca eltorzult a fényektől, egy nő miniszoknyás fenekét egyenesen a férfiasságának préselte.

   Forgott vele a világ, az emlékek elözönlötték a tudatát, elfelejtkezett a lélektelenről és Gábrielről is. A pokolban nem volt idő, csak a testek síkos sokasága.

   Gyomrában kavargott a vacsorája, a plafon felé emelte a fejét, hogy beszűkült tudatát ki tudja tisztítani, de ott is csak vörös, kék, rózsaszín, fehér fények villództak, amik egyáltalán nem voltak a segítségére.

   A nő szembefordult vele, mellei a mellkasának nyomódtak, a csípője már amúgy is merev farkának préselve ringatózott jobbra-balra. Zihált. Sok síkos test és ő örökre közéjük van zárva.

   Lenézett a csajra, arca démonivá torzult, megnyúlt ajkaira vörös fény esett, amitől olyan volt, mintha vér csöpögne róla. Az édes tűz viszont nem akart elmúlni, fájdalmassá vált az erekciója. Hogy a pokolba képes az erekcióra, amikor a legsötétebb emlékek kebelezik be a tudatát?

   Bassza meg. Elkapta a fenekét, magához húzta, miniszoknyája felcsúszott, mire megérezte, hogy nincs rajta bugyi. Megfordította.

   Kiszabadította merev hímtagját a slicc fogságából, teketóriázás nélkül a nőbe nyomta, kicsit megdöntve a hátát. Nedves szűkösség fogadta. A nő felnyögött, a hangzavaron keresztül is jól hallotta. Erősen tartotta a derekát, miközben vadul mozogni kezdett benne. Még több nő simult hozzá, az érintésük teljesen sokkolta a józan eszét és a gondolatait.

   Egy kéz végig szántott a mellkasán egészen le a hasfaláig. Egy száj megcsókolta a nyakát, miközben egy kéz a fenekébe markolt.

   Rohadt démonlét, minden ostoba, szerencsétlent vonz magához, hogy aztán bűnre csábítsa. Egyszerűen ilyen elbaszott kisugárzásuk van. Azonban biztos, hogy ezekben a nőkben viszont semmi tartás nincs.

    Olyan erősen fogta a nő derekát, hogy félő volt összeroppantja a csontjait, keményen bele döfött újra és újra. Az agya kezdett kitisztulni, ahogy a zárult tudata felszabadult az élvezkedés közben és már nem a pokolban átélt szar járt a fejében.

   A pokolban nem volt szex. Nem mintha ott valakinek is eszébe jutott volna. Pár mély, durva lökés után beleengedte a magját, utána felhúzta a cipzárját, ellökte a kutakodó kezeket és elindult a hátsó kijárat felé.

    Ezt remekül elbaszta. Szó szerint. Összeszorított foggal tört magának utat és közben nem is figyelt az újra és újra hozzásimuló emberekre. Nem a pokolban van. A pokolban nincs szex - ismételgette magában mantraként.

   Kivágta az ajtót és hatalmas levegőt vett. A torkában lévő gombóc elkezdett feloldódni.

   A mantra bevált, de már közel állt a visszaeséshez, hogy a tudata újra bezáruljon a valóság előtt. A sikátorban két hatalmas szemeteskuka állt, a lámpa nem világított, s sötétszürke derengés vibrált a levegőben.

   Futva indult el a nyomában, magában káromkodva.

   Gábriel ezért tuti szívatni fogja egy darabig.

   A legszarabb az egészben, hogy igaza lesz.

   Lekanyarodott az egyik utcán, aztán megtorpant. Összevont szemöldökkel sétált oda a férfihoz, aki a falnak támaszkodva zihált, mellkasa a vállától egészen a csípőjéig fel volt nyitva és erősen vérzett.

- Mi a szar... - szitkozódott, ahogy leült elé.

   Gábriel beletúrt nedves, fekete tincseibe, hogy arcát megtisztítsa tőlük, közben a levegővételét próbálta szabályozni. Sötét szemeivel a férfira nézett.

- Ez nem egy lélektelen volt, basszus - suttogta.

   Jeremias káromkodva a válla alá nyúlt, aztán felemelte a földről és átkarolta a derekát. Szerencse, hogy a kocsijuk nem messze parkol. Nem mintha érdekelné, ki veszi őket észre vagy sem.

- Azt hiszem ez egy bukott – szedte nehezen a levegőt. - Máskor számítanom kéne rá, hogy nem én vagyok a király.

   A férfi becsúsztatta ragyogó tőrét a tokjába.

- Beképzelt majom vagy - mondta Jeremias minden szemrehányás nélkül.

- Ja, kösz az emlékeztetőt, ezen nem tudok változtatni - morogta, miközben a lábait figyelte, hogy pontosan egymás elé rakja.

   Jeremias a sötétszürke derengést figyelte. Vibrált, ami azt jelentette, hogy a bukott talán az utca másik felén van. Rohadtul szeretet volna vele megküzdeni és a pokolra küldeni, de Gábriel egyre több vért vesztett. Nem mintha belehalna, ha kivérzik, de elég nagy szívás a felépülés.

   Neki támasztotta barátját a falnak, megvárta míg megtalálja az egyensúlyát, majd kinézett a rejtekükből. A sötét derengés erős volt és nem ért véget az utca másik felén. Elővette ragyogó tőrét.

   Biccentett egy aprót Gábriel felé, aki nehezen vette a levegőt, de uralkodott azon, hogy ne élesen szívja be. A férfi összeszorította fogsorát és kicsit megrázta a fejét. Jeremias hidegen rámosolygott. Gábikának nem tetszik az ötlet, hogy ő is szembenézzen azzal a picsával. Szegény, szegény, Gábika, kár, hogy nem tudja megállítani...

   Kivágódott az utcára, majd elindult a vége felé. Egy beugrónál szűnt meg a derengés. Tőrét elől tartotta, felvett a földről egy csődarabot, célzott és eldobta a beugróhoz.

   A nő szisszenve kipattant, sikerült a karját eltalálnia. Egy démontőrt tartott a kezében, ahogy megállt előtte egy terpeszben. Minden porcikájából áradt a vad szexualitás, az erőszakosság és csábították Jeremiast, menjen oda, szerezze meg, roppantsa össze, tépje szét.

   A fekete tőr, izzó, sötétszürkén felragyogott a kezében. Delila elszenesedett, mocskos csontjából készült. A lélektelen-aki-nem-volt-lélektelen alig volt magasabb százhetven centinél, pedig azok a tűsarkak, amiken állt, legalább húszcentisek lehettek.

   Nem mintha érdekelné. Kinyírja a szajhát. Előre rendült villám gyorsan, a köztük lévő távolság hamar lecsökkent, tőrével a nyaka felé vágott, de a nő kiperdült csapása elől. Legalább olyan gyorsan mozgott, mint ő, ha nem reagál rögtön, végig metszette volna a karját. Rögtön megfordultak mindketten, Jeremias újra vágott, elkapta közben a nő egyik karját és hátra akarta tekerni, miközben a nyakára célzott. Az ellenfele felrántotta a lábát és a térdébe rúgott, amitől elveszítette az egyensúlyát és magával rántva a földre hullt. Nagyot rántott a karján, így sikerült egy szúrást kivédenie, ami a vállát vette célba. A nemlélektelen a földre került, de azonnal visszaugrott, ő pedig követte. Két ragadozóként keringtek egymás körül, keresve a másik gyengepontját.

   Döntött. Előreugrott, megragadta a nő vállát, tőrével pedig a nyaka felé vágott.

   A bukott viszont lehajolt támadása elől és kifordult.

   Egyáltalán nem lovagiasan bele rúgott, mire hallotta a csont repedését. A nemlélektelen térde szilánkosra tőrt, hajába markolt és hátra rántotta a fejét, ellenfele a lendülettől a földre került térdepelve. Nyakához nyomta a fehér tőrt.

   Gábriel egy hatalmas balfasz. A kevélysége miatt megsérült egy olyan libával szemben, mint ez. Egy másodpercig tétovázott csak azon, hogy elvágja a nyakát - Szefili tőrét a combjába vágta a válla felett, ő meg elmetszette a gégéjét, és az ütőerét. Gyors volt és ügyes, de nem elégé.

- Miként mi is megbocsátunk a nekünk vétkezőknek - morogta enyhe gúnnyal.

   A test nem vált azonnal hamuvá, ami meglepte. A lélektelennek rögtön hamuvá válnak, ahogy elmetszik egy ütőerüket. A nő keze viszont még mindig markolta a tőrt, a vére sem csordult ki az ereiből, a sebei gyógyulni kezdtek.

   Jeremias magában nyomdafestéket nem tűrő szitkokat morgott, még jobban hátra feszítette a fejét, a fehér tőrrel teljesen elmetszette a nyakát, míg nem csak a haj és a fej maradt a kezében. A test a földre hullt, ő viszont nem volt hajlandó ennyiben hagyni.

   Rohadtul biztosra akart menni a ribanccal. Elhajította a fejét, fehér tőrét a csupasz, nem vérző nyakhoz illesztette és végig metszette a mellei alá. Benyúlt a bordák közé, kivette a szívét, aztán átszúrta a tőrével. A szív elfeketedett, megkeményedett, aztán szilánkjaira tört.

   Na, most már tuti vége a rohadéknak. Lassan a földön fekvő test bőre szürkülni kezdett, hosszú percek múlva meg széthullani és a széllel keverve hamuvá válni.

   Legalább nem hagynak hátra bizonyítékot és hullákat sötét sikátorokban. Abban a romos szobában talált két lélektelen is csak azért nem vált hamuvá, mert Delila merő jóindulatból a testüket a földhöz kötötte és mert démontőrrel ölte meg őket. Így még többet kell a pokolban szenvedniük.

   Elindult vissza a sebesült társa felé. Gábriel még mindig a falnál állt, bőrdzsekijét összehúzta széles mellkasa előtt, napbarnított bőre egészen sápadtnak tűnt. Összevonta fekete szemöldökét, ahogy a lábára nézett.

   Lepillantott, most vette csak észre a combjából kiálló tört, eddig az adrenalin miatt sem a fájdalom, sem a bicegés nem tűnt fel neki. Magában káromkodott, ahogy kihúzta a fekete tőrt a combjából, ami még a tenyerét is égette. Elhajította.

- Végeztél vele? - Nem elég egyértelmű?

   A sebből vörös vér folyt kifele, befestve a fekete bőrnadrágot. Éles fájdalom jelentkezett a nyomában, ahogy a mellékvese visszavett a termeléséből. Állkapcsa megfeszült, nem fog nyavalyogni egy seb miatt, de rohadtul csipet is, az szent igaz.

- Húzzunk innen - karolta át megint a társát, Gábriel a dereka köré fonta a karját.

   Egymást támogatva sétáltak ki az egyik utcára, ahonnan még jócskán háromszáz méterre volt a kocsijuk.

- Melyikünk vezet? - vigyorodott el a férfi szórakozottan.

   Ez egy remek kérdés. Ő nem tudja rendesen lenyomni a gázt, Gábriel meg a kormányt tartani. Elővette a telefonját, utána tárcsázott, kicsöngött, egyszer, kétszer..

- Mi a helyzet, fiúkák? - szólt bele Galile doromboló, rekedt hangján.

- Gyertek értünk a tizenkilencedik sarkára - válaszolta.

- Baj van?

   Letette a telefont. Remélte a démon nőnek ennyi válasz is elég lesz, és nem szarakodik a... a telefon rezegni kezdett dzsekije zsebébe, mire mély levegőt vett, felvette és a füléhez szorította.

- Bajban vagytok?

- Csak gyertek ide - baszd meg - tette hozzá magában.

- Addig nem, míg hallgatsz, mint a sír.

- Megsebesültünk, démon tőrtől. Ha nem siettek, a végén tényleg úgy hallgatunk, mint a sír.

- A fenébe, hány lélektelen volt, hogy mindketten megsebesültettek?

- Egy nem-lélektelen. Ide jönnétek?

- He?

   Jeremias mély levegőt vett, a legszívesebben újra rávágta volna a nőre telefonját, de tudta, hogy nagyon hamar képes megsértődni és akkor biztosan nem jönnek értük. Aj, Sammaellel volt a város túlsó felén, Galile és Havva voltak hozzájuk a legközelebb.

   A két nőt mindig próbálták egy csapatba tenni. Képtelenség volt őket hosszútávon elviselni. Az ember nőket is nehéz, na de hogy a démon nőket... rosszabbak voltak, mint egy részeg Sammael, aki annyit pofázott, hogy abból több ezer regényt meglehetett volna írni.

- Bukott. Tegnap említette nektek Sammael.

- Uhh, a fenébe, hogy nem mi kaptuk!

- Ühüm.

- Mi tuti nem sebesültünk volna meg, mint ti, szarháziak. Annyira elbizakodott, töketlen banda vagytok, hogy olyat még nem hordott a hátán a föld. Nagyon súlyos? Remélem, azért nem vagytok a halálotokon. Kicsi bűntudatom lenne az előbbi mondatom miatt - vidáman felnevetett, mint akit a bűntudat se érdekelne.

   Na persze. Galile és a bűntudat. Hahaha. Bűntudat és egy démon. Hahaha.

- Ki kell, ábrándítsalak, de túléljük.

- Miért hiszed mindig, hogy rosszat akarok? Hiszen én mindig olyan kedves vagyok, szeretetreméltó, én vagyok a megtestesült Szűz Mária.

   Egy megtestesült pogány boszorkány, akit máglyán égettek halálra. Jeremias nem sokat tudott a többiek múltjáról, ezek a dolgok mindig is tabunak számítottak - de Galile néha elszólta magát. Ő meg akárhogy próbálta szelektálni a hangját, nem ment még tökéletesen neki.

- Oda megyünk, addig tartsatok ki, nincs kedvem a hatalmas, fél hulla testeteket cipelgetni.

   Jeremias letette a telefont és berakta a kabátja zsebébe. Galileától segítséget kérni fárasztóbb, mint egy démon tőrtől szenvedni.

- Ugye, tudod, hogy nem bírlak Jeremias? - támaszkodtak neki a kocsinak, amikor kiértek a sikátorból.

- Ugye tudod, hogy nem érdekel?

- Persze - engedte le a karját Gabriel, aztán kifújta a levegőt a tüdejéből, amit út közben magában tartott. - Azért, azt elismerem, hogy jó harcos vagy.

   Jeremias szóra se méltatta. Csak neki ne kezdjen valami Sammael féle részeg ömlengésnek. Akkor inkább visszamegy, felveszi a démontőrt, felvágja a mellkasát, kitépi a szívét és beleszúrja. Az érzelmi szaroktól elmegy a maradék életkedve is.

- Miért maradtál bent olyan sokáig? Árad belőled a szex szaga - jegyezte meg Gábriel, enyhe fintorral az arcán.

- Megerőszakolt egy szuka - vetette oda a férfi.

   Gábriel felnevetett, aztán hirtelen összegörnyedt és a mellkasához kapott.

   Hosszú percek teltek el, majd a fekete hajú az ég felé fordult. Halkan, elkínzottan szólalt meg: - Néha kész pánikrohamom lesz, ha tömegbe kell mennem.

   Hát valószínűleg, ezzel mindenki így van, aki az élőtenger sötétjében úszkált. Ö maga az érintést se tudta megszokni, pedig lassan hét éve volt megint a földön. Nem mintha a pokol előtt gyakran megérintették volna, esetleg ököllel, lábbal, vagy ostorral, vágyni ugyan vágyott rá szánalmas módon, most viszont egyenesen iszonyodott a gondolattól is.

   Ott mindig érintkezett testekkel. Rothadó, bűzös, alaktalan testekkel sodródott, hullámzott a sötétségben. Először vad pánik fogta el, tudta hol van, tudta, hogy soha nem kerül ki onnan és bele akart halni a szörnyű helyzetébe.

    Ja, csak már halott volt. Lekéste.

   Jó, hogy Gábrielnek csak néha lesz pánikrohama, neki folyamatosan, egy érintés is képes kiváltani belőle. Ezért örült, hogy az ősi szakma, a kurválkodás, soha nem fog kimenni a divatból. Képtelen lenne egy nővel szeretkezni, de ez azért is lehet, mert soha nem is csinált olyat.

   Egy mercedes parkolt le, közvetlen az ő kocsijuk mögött. A vezető melletti ülésről egy bőr sortba és feszes, fekete pólóban Galilea szállt ki, vörös haja lófarokba volt kötve, de a göndör fürtök így is leértek a fenekéig.

   Gúnyos arccal mérte végig a két férfit, míg Havva kipattant és rögtön eléjük sietett.

- Jól vagytok? - kérdezte ártatlan tekintetévvel, aggódóan végig pillantva rajtuk. - Galile nem volt hajlandó elárulni, hogy mennyire sérültettek meg.

   Jeremias beszállt a saját kocsijuk anyósülésére, számára lezártnak tekintve a dolgot. Havva volt a megtestesült jóság, akinek a közelségét sem volt képes elviselni. Fogalma sincs, hogy lett démon, de valószínűleg valamit alaposan elcseszhettek oda fent.

   Hallotta a beszélgetés hangját kintről, de próbált nem is figyelni rá. Hirtelen valaki beszállt mellé a kormány mögé.

   A francba.

   Galile rávigyorgott, ahogy berakta a zárba a kulcsot.

   Nem elég az éles, maró fájdalom a combjába és a kifele ömlő vére, még ez az elmebeteg...

   Alighogy elindult, beletolatott a mögöttük lévő autóba.

- Hoppika - lehúzta az ablakot. - Bocsi! - üvöltötte úgy, hogy az utca túl felén is meghalják.

   A francba.

   Fél órás út Galilevel, vagy száz év a pokolban?

   Rohadt nehéz döntés.

   Lehunyta a szemét és ezerszer megbánta, amiért nem Sammaelt hívták, még ha órákat is kellene rájuk várni.

- Hallgatunk zenét? - Galile nem várt választ, bekapcsolta a rádiót, aztán valami diszkó zenére váltott. - Uh, remek, imádom ezt a számot.

   Jeremias kinyomta a rádiót, mire egy gonosz pillantást kapott.

- Akkor én fogok énekelni. Every booodyyy, taralalala...

   Jeremias visszanyomta a rádiót. A társának egyáltalán nem volt hangja, nem hogy jónak lehetne nevezni. A macskanyivákolást ezerszer elviselhetőbbnek találná, mint azt, hogy Galile megint rákezdjen.

- Okos fiú. Aj ki fog csinálni, összevérezted az egész ülést, tudod mennyire nem bírja a rongálást, főleg a saját tulajdonában. A vértől meg egyenesen rosszul van, nyápic kiscserkész, nem tudom Mikhael miért tette be pont őt hozzánk, persze bírom a csávót, de akkor sem egy gyilkoló gép, néha azt hiszem hányni fog egy-egy hulla láttán.

   Jeremias inkább megtartotta magának, hogy ez egy bőrülés és nedves ronggyal könnyedén le lehet törölni. Ha mondana valamit, akkor Galile kérdés nélkül folytatná a saját mondandóját. Eltelt egy hosszú perc, mire eszement módon reménykedni kezdett, hogy csak a diszkó zenét kell elviselnie a házig.

   Még egy hosszú perc.

- És mi van ezzel a bukottak témával? Sammael csak annyit mondott, hogy ezek ilyen jó-rossz lények, akiknek nehéz megkötni a lelkét, de sokkal erősebbek, mint egy élő hulla lélektelen és okozhatnak még problémát. A sebeitekből kiindulva, vagy nagyon beképzeltek és felelőtlennek voltatok a támadóval szemben, vagy tényleg nem olyan könnyű hatástalanítani őket. Nem halt bele, amikor felvágtad egy ütőerét?

- Nem.

- Akkor hogy végeztél vele?

   Galile egyenesen a férfi felé fordult, Jeremias az útra pillantott, aztán a nő kék szemébe. Baszott figyelni merre mennek. Figyelmeztetően meredt az úttestre és a piros lámpára, de Galile nem fogta fel a jelzést.

- A francba, nézz már az útra!

- Oh, ja, bocs - fordult vissza zavartan a kormányhoz a nő. - Nehéz megszokni ezt a vezetés dolgot, a lovakkal sokkal könnyebb volt. Tudod, ott a mezőkön, hegyeken nem kellett figyelni a szembe forgalomra, persze, ha üldöztek, akkor ott sem ártott hallgatózni és körbe-körbe pillantani, de nem volt ennyi hülye szabály. Piros lámpa állj meg, zöld mehetsz, a sárga azt se tudom mit jelent.

   Jeremias az orrnyergét kezdte el masszírozni. A fájdalom nem óhajtott enyhülni a combjában, s bármennyire is jól viselte, a csípő érzés igazán irritálta. Sokkal jobb lett volna, ha csak úgy átlagosan fáj.

   Egy démontőr viszont nem egy átlagos fegyver és nem átlagos sérüléseket okoz. Előbb kellett volna levágnia a nő fejét

- Szóval? - érdeklődött megint Galile - Meg kéne osztanod velem, hogy ha én is szembe kerülök egy ilyennel, akkor tudjam, hogyan is nyírhatom ki. Nem kéne ilyesmivel titokzatoskodnod, olyan idegesítő vagy, játszod itt a mogorva nagyurat, tuti egy tizenötödik századi hadvezér voltál, vagy egy hatalmas birtokokkal rendelkező lord. Uhhh, lehet herceg voltál?

   Ettől nagyon messze jársz, te lepcses szájú liba.

- Levágtam a fejét, kitéptem a szívét és belevágtam az angyaltőrt.

- Oké.  De mi voltál, mielőtt a pokolra mentél? Herceg, hadvezér, valamilyen lord? Hányadik század? Ha nem válaszolsz, tovább találgattok és végig megyek az összes tisztségen és századon.

   Jeremias lehunyta a szemét és pihenni próbált. Hihetetlen hosszúnak tűnt most az a hazafele vezető út, amiből még vagy tizenöt perc volt hátra. Lehet, elő kellene adnia mennyire szenved, ezért hagyja békén. Erről a tervéről hamar letett. Galile nem hinne neki, ő meg nem tudta volna túlságosan élethűen előadni a szenvedőt. Egyszerűen csendben marad és fejleszti a szelektív hallását.

   Ha a nő a tisztségek közt keresgél, akkor úgyis nagyon, nagyon rossz úton jár...

   Neki nem volt tisztsége. Egy senki volt egész életében.

Démonmesék I. Második fejezet

   Anna kihúzta hajából a hajgumit, hosszú sötétbarna, szökés haja a vállaira, mellére omlott. Belenézett a tükörképébe, aztán mosolyogni próbált. A tükörképe visszamosolygott rá, minden érzelem és vidámság nélkül.

   Sötétbarna szemei unottan néztek rá. Hát jó, ezen nincs mit változtatni, ezen nem lehet mit változtatni. Kifújta a levegőt, megengedte a csapot, aztán alaposan kezet mosott.

   Kiment az albérlet nappalijába, neki állt vacsorát főzni. A krumplit gyorsan lesikálta, félbevágta, margarint kent rá, aztán már be is rakta a sütőbe. Elővette az előre pácolt csirkemellet, amit két nappal ezelőtt tett bele az olajba és fűszerekbe. Beborította a wook sütőbe, alákapcsolt, utána rágyújtott egy cigire, miközben a fakanalat kereste.

   A csirke gyorsan sült, a krumplinak esélye sem volt utolérni. Mire elszívta a cigit, a csirke már majdnem teljesen kész volt, ezért kisebb lángra vette. Elnyomta a csikket, sajtot reszelt és összekeverte egy adag tejföllel. Ez fog később a krumplira kerülni.

   A mobiljára nézett. Este fél hét volt, mire a barátja haza ér, kész lesz minden. Egy kávét is sikerült lefőznie, mikor csöngetett a kapucsengőn.

- Szia - mosolygott rá.

- Hello - letette a táskáját a kanapéra, aztán leült mellé.

- Kérsz kávét?

- Persze - hátra dőlt.

   Annát elfogta egy sötét késztetés, hogy egyszerűen hozzá vágja a csészét - végül nehezen, de visszafogta magát. Álmosollyal az arcán letette elé, majd visszasétált a sütőhöz, lejjebb húzva harisnyanadrágján a hosszú fekete pulcsit.

- Kaptam még egy magánmunkát.

   Cristoph rágyújtott egy cigire, aztán belekortyolt a kávéba. Hát ez szuper - gondolta magában a lány.

- A Desieintől? - érdeklődött hangsúlytalanul.

   Nem mintha a barátja észrevenné a gúnyolódását, vagy érdektelenségét, ahhoz túlságosan oda volt magáért és túlságosan lenézte őt.

   Anna ugyanis nem dolgozott. Néha kapott valami hostess munkát egy hónapra, vagy valami hasonló ostobaságot - de ezen kívül a megélhetését az anyjától kapott pénz jelentette, ami nem volt sok, de elég volt két doboz cigire és valami ételre a hét- hét napjából hatra.

   Nem fizetett lakbért - a barátja bár nem mondta ki, titkon pikkelt rá emiatt. Neki munkája volt, reggel tíztől este hétig. Anna tudta, hogy lenézni. Megalázóan tett rá célzásokat, hogy ő nem fog takarítani, sem főzni, a szennyesét sem képes egy helyre ledobni és kimosni, mert ha már egész nap nem csinál semmit, akkor ez az ő dolga.

   Ilyenkor mindig viszketett a tenyere, hogy felpofozza.

   Kiszedett egy tálra két héjában sült krumplit, tejfölös-sajtszósszal a tetején és egy adag csirkemellet. Elővette a kést és a villát, utána letette Cristoph elé, aki előre dőlt a kanapén, majd fintorgott.

- Nem kérek csirkét - jegyezte meg undorodva.

- Akkor ne edd meg - rá sem nézett, tudomást sem vett róla, ebben már profi volt.

- Nincs más kaja? - megkóstolta a sült krumplit. Úgy tűnt ízlik neki, Annát ez még sem tette jobb kedvűvé.

- Van szeletelt kenyér, vajkrém és pulykamell - válaszolta félvállról, miközben szedett magának.

   Már pedig neki a csirkemell a kedvenc étele és nem fog lemondani róla azért, mert Ő nem szereti. Az uraság egye meg, ha készételt akar, ha nem, akkor készítsen magának.

   A barátja a hűtőhöz ment, majd felvette a telefonját, ami rezegni kezdett a zsebében. Idegesítően lassan pakolta ki a pultra a neki kellő dolgokat.

- Szia. Igen. Oké. Nem tudom. Lehet. Meglátjuk.

   Azzal letette a telefont. Anna meg akarta kérdezni ki volt, de aztán az egyhangú közömbösség erősebb lett benne. Majd elmondja, ha akarja. Egy pillanatra megcsapta a féltékenység zöldszemű kígyója is, aztán elmúlt amilyen hamar jött.

   Ez van.

   Ha kiderülne, hogy megcsalja, úgyis letépné a tökét. Nagyon el tudott pattanni az agya, még akkor is, mikor semmi joga nem volt hűtlenséget feltételezni. A féltékenység viszont kígyóként tekeredik rá, kisajátítva a józan eszét annyira, hogy kis híján beleőrül.

   Olyan, mint a harag. Nincs belőle visszaút. Ha egy dühroham magával ragadja, az esze szabadságra megy, karöltve az önuralmával. Régebben egy-egy ilyen roham alkalmából véresre verte kezét a falon.

   Legalább ez elkerülte pár éve. Ha valaki közömbös, elég nehezen lobban haragra. Mikor végzett az apró fél darabka héjában sült krumplival és pár szem csirkemellel, berakta a mosógépbe a tányérját, utána rágyújtott egy cigire.

   Kiment a pult mögül, ahol fojtogatóan közel érezte magához Cristophert és leült a kanapéra, ahol az előbb ő foglalt helyett; a szembe lévő nagytükörben kezdte el magát figyelni.

   Haja annyira-hosszúra nőtt, hogy úgy látszott így ülve, mintha hullámos tincsei a combjáig érnének. Hófehér arc, beesett szemek. Nem ártana egy kicsivel többet ennie. Az alultáplált már nem kifejezés rá. Félszemmel Cristophra nézett, aki egy pirítóst vajazott meg, ügyet sem vetve rá.

   Ezt a kapcsolatot a szentlélek tartja össze, az egyszer biztos - gúnyolódott magában a nő. Aztán megrázta kicsit a fejét. A fenéket, szeretik egymást, ha nem is mutatják ki. Ő legalább is szereti Cristophot és abban is biztos volt, hogy Cristoph is szereti őt. Ha nem így lenne, már régen kiadta volna az útját.

   Mert végül is melyik pasi lenne képes szeretet nélkül elviselni egy önmegtartóztató kapcsolatot? Ez a gondolat megnyugtatta háborgó lelkét és forgó gyomrát. Kicsit elmosolyodott, ahogy Cristoph tökéletesen szimmetrikus vonásait figyelte, arcába hulló sötétbarna tincseit. Szép férfi volt. Vonzó.

   Hátra dőlt a kanapén, elővette a tabletjét, aztán beírta a billentyű kódot, hogy olvasni kezdjen.

- Mihez kezdesz, ha lejár hamarosan az áru feltöltés?

   A barátja kérdése úgy hangzott, mintha csak érdeklődne. Anna összerezzent, egy pillanatra harag gyúlt ki benne, hogy aztán legyőzze, és diadalmasan elismerte magában, milyen ügyesen tud uralkodni a korlátok közül kiszabaduló érzésein.

- Nem tudom - vallotta be őszintén.

- Gondoltam.

   A csúfondáros mondatot hidegen lekezelte. Cristoph tudta kit választott, soha nem állította magáról, hogy egy szokványos, hétköznapi lány lenne, aki tudja, mit akar.

   Őrült, huszonnégy éves lány volt, akinek fogalma sem volt mit csinál és mit fog csinálni. Várt. Mindig várt, amióta az eszét tudta. Hogy mire? A jó ég sem tudja, de ő cselekvő képtelennek született, aki képtelen megérteni az életet és alkalmazkodni hozzá. Mindig is a várakozás töltötte ki – tudta, hogy valamire várnia kell. Ezzel az érzéssel született és élt.

   Elvégezte a gimnáziumot, elment valami főiskolára, amit nem végzett el és azóta összevissza dolgozik, ha akad néha valami. Önként nem is szokott keresni. Ismerősök hívják fel és kérdezik meg, mintha az átkozott sorsa jobban érdekelne mást, mint őt.

- Örülök neki - felelte ugyanolyan hangnemben, ahogy a barátja mondta.

   Cristoph a szájába tömött egy kenyeret, ő meg próbált a megnyitott játékra koncentrálni.

- Felhívott az anyád.

- Ennek is végtelenül örülök - vetette oda.

- Azt kérdezte, hogy vagy. Szerinte kezdesz szétesni és nem ártana neked egy pszichiáter.

   Anna felnevetett. Cristoph beszél pszichiáterről? Ő egyszerűen nem hisz az elmebetegségekben. Szerinte nincsenek pszichiátriai betegek, csak olyanok, akik megjátsszák, hogy azok. Ez rettentően ostoba felfogás és többször felvilágosította róla, hogy az agyi hormonok miképpen változnak az elmebetegségek alatt.

   Van őrület - s csupán pár hormon rossz működése okozza.

- Nem megyek olyanhoz - jelentette ki és közben legyilkolt három zombit a játékban. – Eléggel volt már dolgom.

   Azok se tudtak segíteni. Akkor meg? Bár egy kis rivotrilt elfogadott volna. A világ első csodája - hogyan csináljuk az emberekből élő halott hullát? Napi három rivo! Ha egész életében szedné, valószínűleg a halála pillanatában se emlékezne semmire, homályos foltokon kívül.

   Nem mintha ez olyan nagy megrázkódtatás lenne neki.

- Aha.

   Szuper válasz. Ennél jobbra nem is számíthat. Kiválasztott egy másik játékot a gépen és próbált teljesen belemerülni az élőhulla öldöklésbe, bár egyáltalán nem tartoztak a kedvencei közé az ilyen típusú játékok. Sokkal inkább szerette azokat, amikben meg kell oldani egy küldetést, megszerezni bizonyos tárgyakat és a gyilkolás csak mellékes dolog.

   Azért ha dühe hirtelen kiszabadult, a gyilkolást is nagyon élvezte, de sokkal inkább választott azok közül a játékok közül, ahol nem pisztollyal és Shot Gunnal kell lövöldözni, mint egy esztelen bankrablónak, hanem karddal megvívni a szörnyekkel. Otthon volt xbox 360 –a és wii –je is, amiben kedvére leküzdhette a goblinokat és orkokat egy fénylő karddal, ha ahhoz támadt kedve.

   Ideje hazamenni, hogy kiélje beteges vágyát a szörnygyilkolásra.

- Ma Michael kitalálta, hogy mindenkinek idő leosztást...

   És megtört a hallgatás. A barátja elkezdett a napjáról beszélni ő meg elkezdett játszani. Néha érdeklődő kifejezéssel felnézett rá, jelezve, hogy figyel. Egyszer már beadta neki, hogy a nők egyszerre négy dologra is képesek figyelni, nem beszélve arról, hogy ő hiperaktív, így az, hogy játszik, nem jelenti azt, hogy ne tudna a beszédjére figyelni.

   Ez igaz is lett volna, ha van benne egy cseppnyi akaraterő is arra nézve, hogy a számára érdektelen dolgokat végig hallgassa.

   De neki nem volt akaratereje, sem türelme, sem kitartása, se semmije.

   Sammael leült a bőrkanapéra, pohár whiskyjét az üvegasztalra tette. Előtte plazmatévé volt, amin éppen a hírek mentek. Mennyivel kényelmesebb, most, hogy egy kapzsi rohadék is velük dolgozik. Legalább nem romhalmazokban és patkány lyukakban kell meghúznia magát.

   Az éttermekben is fizethet, ahol nagy ritkán elfogyaszt egy vacsorát. A ház remek volt, nem rég jöttek át New Jerseyből és máris egy színpompás hely fogadta őket. London belvárosában voltak, de még kertjük is volt, hatalmas kőfallal körbe véve.

   Nem mintha ez lenyűgözte volna. Aki a XVI. század vad Angliájában nőtt fel, azt elég nehéz volt lenyűgözni bármivel is. Főleg egy lyuk méretű kerttel. De nem panaszkodott. Ajt valószínűleg a kapzsisága lökte bűnbe és most, hogy felszabadult? Szerencsére nem gondolta át rendesen a bűnét és még mindig hajlott rá, hogy elég pénzt szerezzen, és szép helyen aludjon.

    A fösvénység viszont nem volt igaz rá. Lehet, hogy előző életében egy zsugori barom volt, aki tárgyakat halmozott fel, hogy betöltse a lelkében tátongó űrt - most viszont mindenkinek külön bankszámlát nyitott, amire minden hónapban utalt pénzt.

   Éljen a részvénypiac és az, hogy Aj hihetetlenül jó benne. Jeremias ült le mellé, kezében egy üveg sörrel. Kettőjük számára már a háromszemélyes bőrkanapé is kicsinek tűnt.

  Mikhael harcosokat emelt ki a lélekgyűjtő tengerből, nem valami anyámasszony katonákat, kivéve a csajokat. Ők elégé törékenynek tűntek.

- Nem megyünk el csajozni? - kortyolt bele a whiskyjébe, félszemmel a sötétbarna hajú férfira nézve.

- Klub vagy az utca?

   Ezért bírtja ennyire ezt a rohadékot. Egy kis digi-dugiban mindig benne van. Elgondolkodott a kérdésen. A klubban szebb, igényesebb nőket szedhetnek fel, de az akár egy-két órába is beletelhet, mire horogra akad egy igazi liba, aki nem vár többet egy menetnél.

   Az utcán igénytelennek vannak, rondák, de ha fizetnek nekik, önként szétteszik megereszkedett combjaikat, ők meg kiélhetik vad vágyaikat közöttük.

   Jelenleg egy kemény menet járt a fejében. Hátulról, úgy, hogy a nő négykézláb van, ő meg addig tömködi, amíg el nem sül.

   Ha képes egyáltalán az erekcióra. Ez is egy hivatásos mellett szólt, mostanában elég rosszul működtek egyes szervei. Évek óta hanyatlottak képességei, mostanra meg már tízből kettő volt a sikerei száma. Nem mintha ez különösebben is meghatotta volna. Vagy sikerül, vagy nem. Ez van. Annyira soha nem volt fontos számára, inkább csak bizonyítás volt az egész: bizonyította önmaga számára és egy középső ujjat mutatott vele Delilának. Igaz, a démon nem látta, de őt megnyugtatta, ha havonta egyszer sikerrel járt.

- Utca - felelte átgondoltan. - Nincs kedvem értékes perceket elpazarolni.

- A klubban is ugyanannyi idő felszedni valakit - kortyolt bele a sörébe Jeremias.

   Sammael gúnyosan elhúzta a száját. Ő kisfiúsan jóképű volt, jég szőke, hosszú hajáért döglöttek a nők, míg Jeremias férfiasan kemény vonásaiért is gyorsan átnedvesedtek. Nem beszélve arról, hogy jóval száznyolcvan centi fölött voltak, izmosak, és a kisugárzásuk is igen csak mellettük szólt.

   Szemétláda egy démonok ők, akiknek még a kisugárzásuk is vonzza az embereket. Neki viszont csak kapni volt kedve, az adással ma nem akart vesződni. Már pedig, ha egy nőt az orgazmusig akarsz jutatni, azért alaposan meg kell dolgoznod. Nem mintha azt nem szerette volna, egyszerűen csak nem vágyott rá. Igazából nem is nagyon szeretet a nők kedvére tenni. Túl sokszor kellett azt már megtennie.

   Ez most egy középső ujj Delilától - neki. Képes volt még a szexre, de nem a kölcsönös szeretkezésre. Lehet nyert már a démonnő.

- Kapni akarok, adni nem. Erre pedig egy prosti fogja a legjobban megtenni - válaszolta őszintén Jeremiasnak.

- Éljen a bujaság – kelt fel a férfi.

   Sammael elvigyorodott. Letagadhatatlanul démonok voltak. Gábriel a nagylelkű szarságaival inkább angyaloknak hívta magukat, de nekik közük nem volt hozzájuk. Régen, talán, de az nagyon régen volt és nagyon talán, mindannyijukból kiveszett már az ártatlan tisztaság, ha egyáltalán volt bennük.

   Egy újszülött már akkor bűnös lesz, mikor először felsír. Nincs itt semmiféle eredendő jó. Mikhael megáldotta őket, ezért erősebbek egy átváltoztatott démonnál, de nem jobbak náluk.

   Kiléptek Jeremiashal a hideg levegőre. A férfi sötétbarna, hullámos haja egészen hosszúra nőtt, már a vállát is elérte. Ez kicsit finomabbá tette a vonásait, amik krisztus előttről származtak. A férfi csupán ennyit volt hajlandó elmondani a múltjáról, de még a bűnbeesését sem részletezte. Nem mintha közülük bárki részletezni akarta volna, hogyan is került is a pokolba.

- Mit gondolsz Gábrielről? - indulta el London rosszabbik része felé. Aj, szerencsétlenségükre elit környéket választott és még jó pár utca volt a prosti színpadig. – Néha, esküszöm, megfognám a fejét és a falba verném, ameddig az agyveleje ki nem loccsan.

   Huh. Elképzelte a dolgot. A kép elevenen hasított az elméjébe. Édes izgalom áradt szét a testében a vad erőszak gondolatára.

- Néha elképzelni sem tudom róla, hogy járt volna a pokolban - válaszolta Jeremias, az ő csendes módján, érdes hangján.

- Annyi emberi van benne, hogy néha kételkedem benne, hogy tényleg démon lenne. Bár tuti a kevélység okozta a bűnét, beképzelt balfék. Jobbnak hiszi magát nálunk. Figyelj, nem megyünk inkább kocsival?

   Jeremias visszafordult a kétszintes ház felé, aztán megvonta a vállát. Visszaindultak. A ház parkolójában három sötétítet üveges mercedes állt, egy benz e500-as, egy R-320as, és egy B-class. Ezenkívül volt még egy hófehér Bentley is, de az Aj autója volt és soha nem engedte meg egyikkőjüknek sem, hogy használatba vegyék, amit meg is tudott érteni. Kinyitották a vaskaput, aztán lementek. A kulcsok egymás mellé voltak akasztva.

   Ha Aj tényleg fösvény, akkor vajon milyen nagy erőfeszítésébe kerül másoknak is átnyújtani a saját tulajdonát?

- Szerinted mennyi az esélye annak, hogy Aj hajnali kettőkor telefonálgat és a laptopját nyomkodja? Milyen ideges volt, hogy ki kellett mennie a csajokkal egy kis járőrözésre - Sammael bepattant a classic anyósülésére, átadva a vezető szerepet Jeremiasnak. A negyedik whiskyje után nem érezte túl biztosnak a vezető képességeit – nem mintha egyébként jól vezetett volna. Galilevel együtt hiányolták a lovakat és szidták az autókat.

- Mire visszaérünk keresni fog legalább tízezer eurót - villantott fel egy jéghideg mosolyt Jeremias.

- A kis fösvény, úgy látszik, nem próbálja a bűnét kijavítani - nevetett fel Sammael. - Bár, ez a kocsi kárpótol érte, amiért el kell viselnünk a nyavalygását - végig simított a puha bőrülésen. - Egyébként nem akkora disznó, láttam alapítványi köszönő leveleket a postaládában. Egy kis józanság, azért szorult már belé.

   Jeremias nem válaszolt. Soha nem volt túlzottan a szavak emberre és Sammael tudta, hogy idegesíti, ha folyamatosan fecseg. Nem mintha ez őt visszatartaná. Szüksége volt a beszédre, így tudott csak megszabadulni sötét, nyomasztó gondolataitól, amik mindennapjának minden percét végig kísérték.

- Delila mire készülhet a bukottakkal?

- Ki akar minket nyírni. Egyedül nem elég erős hozzánk bármennyire aljasul játszik, meg nem is teheti meg. Ezért szervezz egy kis csapatot, azt a nevet is adhatná nekik, hogy Szárny gyilkosok.

- Nem hiszem, hogy lenne esélye ellenünk pár szarházi bukottnak.

- Én küzdöttem bukottal. Ne nézd le őket - rázta meg a fejét komolyan Sammael - közelébe se érnek egy emberi lélektelennek. Erősek, gyorsak és ösztönösen küzdenek, ami elég fontos tényező. A vérükben van az ölés. Engem egy, több helyen is megsebzett.

- Őket is úgy változtatja át, mint az embereket?

- Három bűn és egy csepp démon vér - helyeselt. - Azt nem értem, miért ennyi év után kezdte el keresni a kiválasztottakat.

- Talán most érték el azt a kort, amikor a bűn is hatással van rájuk.

   Sammael összevont szemöldökkel nézett ki az autó ablakán. Ebben van valami. De akkor sem stimmeltek az évek. Sokkal inkább a maya napfordulóra tippelt volna, amikor a legerősebb volt a három világ közötti kapcsolat. Akkor annyi démon szökött fel a földre, hogy társaival heteken át bárhova mentek démonokba ütköztek. Azóta több mint fél év telt el. Ez lehetett hatással az emberekre is, hogy kiválasztottakká váltak volna?

   A mennynek is hatással kellett lennie a földre.

   Kissé ittasan, ezt már egészen elfogadható magyarázatnak találta.

   A társa a sötét utat figyelte, ahogy gyorsan hajtottak ki London belvárosából. Sammael az elsők között került kiemelésre az ember tengerből, akkor még Delila szintű démonok nem is voltak a földön, csak pár alacsonyszintű lélekzabáló. Egy jó ideig egyedül harcolt ellenük, míg nem jött Galile a pogány istennő, aki egy tankot is képes lenne lesodorni az utcáról, majd Jeremias. Aj négy évvel ezelőtt, majd Havva és Gábriel ugyanabban az évben.

   Mikhaelnek elvileg csak három lelket szabadíthatott volna fel, de nem bírta abbahagyni a jótékonykodást, ezért megegyezett egy Démon Lorddal, hogy még három lélekért cserébe felmehet az egyik örökdémona: Delila. Az arkangyal belement a dologba, azzal a kikötéssel, hogy a nő nem bánthatja az ő kis démonkáit. Bájos.

- Szerintem a bukottakból lesznek a démonok haláluk után. Az ő lelküket nem bekebelezi egy démon, hanem megfertőzi. Nem lélektelennek, akik eladják a fertőért a lelküket, hogy aztán az élő, sötét tengerbe vesszenek az örökkévalóságig szenvedésre ítélve.

- Mi sem voltunk lélektelennek - jegyezte meg Jeremias arra célozva, hogy őket is az élőtengerből emelték ki, mégsem voltak teljesen szétfonnyadva.

   Sammael nem mondott semmit. Igen, igen, csak barmok voltak, amiért hagyták magukat oda kerülni a menny örökkévaló nyugalma helyett. Ebben minden társa hasonlított: volt lelkük, amikor abba a sötét mocsokba kerültek, a bűn nem fertőzte meg őket teljesen. Talán ők kiválasztottak voltak és nem emberek.

- Tényleg, te milyen bűnbe estél?

- Kevélység - Jeremias hidegen mosolygott, Sammael meg felhorkantott.

- Jó vicc. Ezt tudom a legkevésbé elképzelni rólad.

- Akkor ne képzeld el.

- Kapd be.

- Majd az egyik prosti, várj egy kicsit.

   Sammael kinézett az ablakon. Egy-két lány már feltűnt az utca szélén rövid miniszoknyában, kis topban, a hűvös őszi idő ellenére is elégé alul öltözve. Szerencsére már nem kell sokáig várnia, amíg megnyugtathatja a benne lakozó jéghideg éhséget.

   Az éhség rosszabb, vagy a hideg, ami kitölti a tudata minden apró zugát? Az ablaküvegre mosolygott, kékeszöld szemei olyanok voltak, mint két jégtömb. A vizet is megtudná fagyasztani egy pillantással.

   Mit kap egy fattyú, ha nem tiszteli az apját és megveti az anyját? Öröké tartó V.I.P. belépőt a pokolba.

   Mit kap egy fattyú, ha egy szajhát vesz feleségül? V. I. P. belépőt a pokolba!

- Állj, az kell nekem - szólalt meg, ahogy kiszúrt egy szőke hajú, egész csinos, fűzőbe préselt prostituáltat az egyik lámpa alatt.

   Jeremias szó nélkül hátra tolatott hozzá. A férfi leengedte az ablakot, mire a nő oda riszált hozzá, elpöckölve a cigijét.

   Az unott, halott kifejezés ellenére is, ami az arcán ült, egészen vonzó volt. Ráadásul Sammaelt emlékeztette a legfontosabb nőre az életében. Neki is szőke haja volt, csak nem festett, és zöld szemei, apró szeplők az orra körül.

   A prosti a közelébe sem ért, de pótléknak megteszi, hátha sikerül problémáin átsegítenie. Vagy még hatalmasabb problémákba kergetnie.

- Mennyi egy óra? - kérdezte és tudta, hogy hangja elárulja az izgatottságát, nem mintha törődött volna vele.

   A lány kicsit felvonta a szemöldökét, ahogy végig mérte a mercedest. Bekönyökölt az ablakon, a két férfit rögtön megcsapta a cigaretta és olcsó parfüm szaga. Sammael viszont csakis a kebleire koncentrált, amik pár centire voltak tőle.

- Kettőtöknek? - kérdezte nyelvét végig húzva a felső fogsorán.

- Nem, csak nekem - mondta a férfi. Bár, ha utána akarja Jeremias, akkor megkaphatja.

- Sima menet, ötven font, popsi nyolcvan, a szám negyven.

- Rendben, szállj be, keressünk még valakit a haveromnak, aztán elmegyünk egy motelbe.

- A-a - rázta meg a fejét a nő. - Nem szállok be idegen kocsiba.

   Sammael a legszívesebben felröhögött volna. Mi ez, egy tíz éves kislány, akinek megmondták, hogy ne üljön be cukros bácsik kocsijába, mert megerőszakolják?

   A prosti kiegyenesedett, majd intett az egyik lánynak. Festett fekete hajú volt, telt karcsú és egy rágógumin csámcsogott, ahogy oda sétált hozzájuk tűsarkúban.

- Itt van ő a haverodnak, a lakásunk fent van a másodikon. Ott lesz a dolog.

   Sammael Jeremiasra nézett, aki megvonta a vállát, a nekem-aztán-tök-mindegy-kit-dugok-meg stílusában. Jól van, akkor az esti éjszakai pillangó vadászat letudva. A barátja leparkolt, gondosan bezárta a kocsit, aztán elindultak a két nő után, akikre aztán mindent lehetet mondani, csak azt nem, hogy kecses pillangók.